Pályakezdőként önéletrajzot készíteni nem kis kihívás. Nem véletlenül: a CV ma már az álláspályázatok megkerülhetetlen lépései közé tartozik - eközben épphogy kilépve az iskolapadból nem is olyan könnyű releváns információkkal megtölteni az anyagot és felkelteni a kiszemelt cég képviselőinek érdeklődését. Szerencsére a CV elkészítése nem lehetetlen feladat.
Kövesd tippjeinket, híreinket és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›
Frissdiplomásként ebben az életszakaszban kevesen vannak, akik már értékelhető szakmai tapasztalattal rendelkeznek - értelemszerűen a tanulmányokra és az ezzel kapcsolatos mozzanatokra kell hagyatkozni a pályázatban, ezekre kell fektetni a fő hangsúlyt.
Mivel lehet kitűnni a tömegből?
Ha nincs vagy alig van munkatapasztalat, mit lehet beírni? Ebben az esetben a tudományos kutatói és diákönkormányzati tevékenységek, a szakdolgozat témája, a szakmai gyakorlat, a külföldi ösztöndíjak, a sikeres tanulmányi versenyek, pályázatok, a sporttevékenységek és a diákmunkák vehetik át a terepet a cégek meggyőzésére. A szakdolgozat témája, a diploma érdemjegye jogi vagy mérnöki területen elhelyezkedni kívánóknál lehet releváns információ - ám az sem kizárt, hogy egy-egy nagyobb presztízsű könyvvizsgáló cég HR-munkatársa is érdeklődik az eredmények iránt. Egyéb területeken nem releváns.
A középiskolát is meg lehet említeni
A diplomás pályakezdők önéletrajza abban is eltér a régebb óta dolgozó álláskeresőkétől, hogy a középiskolai tanulmányok megemlítése is elfogadott. Főként akkor, ha a nyelvtudás szempontjából releváns, két tannyelvű középiskolába vagy a választott szakmájához igazodó képzést nyújtó középiskolába járt a pályázó - esetleg rögtön érettségi után kíván állást keresni és elhelyezkedni.
Fontos lehet a "Hobbi" rovat
Pályakezdőként különösen érdemes néhány mondatot szentelni a szabadidős tevékenységek/hobbi rovatnak is - szakmai tapasztalatok hiányában, kedvenc időtöltéseik alapján ugyanis jobban megismerhetők a pályázók. Tanácsos a hobbikat pontosan körülírni, konkretizálni: ha szeretünk olvasni, feltétlenül fűzzük hozzá, milyen témakörben vagy stílusban íródott könyveket kedvelünk - ha főzni, megemlíthetjük, mely kultúrkörök ételeit favorizáljuk leginkább. A sportot se intézzük el egyetlen szóban. Más és más benyomást kelt az állásra pályázó, ha futballozni esetleg sakkozni szeret - míg előbbi a csapatjátékokban otthonosan mozgó stílusra és személyiségre, utóbbi analitikus elméjű, elmélyülni szerető jelentkezőre enged következtetni. A lényeg az, hogy ne általánosítsunk, amikor a kedvenc időtöltésekről osztunk meg magunkról információkat.
Íme egy minta pályakezdői önéletrajzra. A példában szereplő "Anitánál" lényeges elem a hazai és külföldi felszolgálói gyakorlat.
Önéletrajz-minta (pályakezdő)
Személyi adatok
Név: Kiss Anita
Születési hely és idő: Budapest, 1991. 01.01.
Cím: 1111, Budapest, Karrier út. 1
Telefonszám: 30-111-2345
E-mail: a.kiss@mail.hu
Tanulmányok
2009-2012: Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar, kereskedelmi szakmenedzser szak, vendéglátás szakirány, Bsc-diploma jeles minősítéssel
2005-2009: Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Szakdolgozat témája
Vásárlóbarát ügyfélpolitika - minőségi szolgáltatások nyújtása az a'la carte éttermek struktúrájában (a dolgozat érdemjegye: jeles)
Szakmai tapasztalat
2012. június - 2013. március: Pret' A' Manger Sandwich Bar, London – eladó, később üzletvezető-helyettes
Feladatok:
- kezdetben ügyfélkiszolgálás egy több száz főt fogadó londoni ételbárban
- logisztikai feladatok: készletnyilvántartás, alapanyag-rendelés
- Az utolsó három hónapban üzletvezető-helyettes: munkaidő-beosztás szervezése, újoncok betanítása, külső beszállítókkal kapcsolattartás
2010. június-szeptember: Szőlőskert Kisvendéglő, Balatonalmádi
Feladatok:
- pultos, felszolgáló egy népszerű és nagy forgalmú balatoni étteremben az idegenforgalmi szezonban
- elsősorban német vendégek kiszolgálása
Nyelvtudás
angol
- tárgyalóképes (írásban és szóban magas szintű kommunikáció vendégekkel, rendezvényszervezőkkel, ügyvezetőkkel)
- felsőfokú, szakmai anyaggal bővített nyelvvizsga (BGF)
német
- kommunikációs szintű (alap szintű kommunikáció az ügyfélkiszolgálásban)
- középfokú „C” típusú (írásbeli és szóbeli) nyelvvizsga (Origo)
Számítógépes ismeretek
MS Office felhasználó szintű ismeretek (különösen erős Excel, Powerpoint)
Hobbi
- Főzés - kiemelt érdeklődés a mediterrán és kínai konyha különlegességei iránt
- Sport - step aerobic, spinning
Budapest, 2013. május 2.
Kiss Anita