Keresés a karriertanácsok között 
Karriertanácsok » Karrierépítés » Hírek » Izzik a levegő az Mt. körül – tervek és ...
Izzik a levegő az Mt. körül – tervek és reakciók

Izzik a levegő az Mt. körül – tervek és reakciók

Új munka törvénykönyv készülőben. A társadalmi vitára bocsátott anyag a Kormány.hu oldalról tölthető le és máris nagy vihart kavart. Elsősorban az ellenzéki pártok és a szakszervezetek tiltakoznak, ám hallani kritikus hangokat munkajogi szakértőktől is. A legfontosabb pontokat szemügyre véve nyilvánvaló, ha erre a szövegre bólintana rá az országgyűlés, akkor jelentősen szűkülnének a munkavállalói jogok és bővülne a munkaadó mozgástere. Összegzés a tervezetből és az eddigi reakciók.

A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki a Munka törvénykönyve tervezett módosításából. A felmondási idő már a védelmi idő lejártát követő napon kezdődik, nem pedig az azt követő 15., illetve 30. naptól. Megszűnik a nyugdíj előtt állók védettsége is; az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 éven belül is bárkit el lehet majd küldeni rendes felmondással is.

Nem védekezhet a munkavállaló a kirúgása előtt a vele szemben felhozott kifogások ellen. Ha a bíróság megállapítja, hogy jogellenesen bocsátották el, akkor pedig nem kapja meg az elmaradt munkabérét, hanem legfeljebb a 18 havi átlagkeresetének megfelelő kártérítés illetné meg.

Az előterjesztés szerint kikerülne a Munka törvénykönyvéből az a rendelkezés is, hogy csak különösen indokolt esetben lehetne rendes felmondással felmenteni azokat a munkavállalókat, akiknek kevesebb, mint 5 évük van hátra az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Ennek magyarázata, hogy a különösen indokolt eset fogalma nehezen volt értelmezhető, és bizonytalanságot okozott a munkaügyi gyakorlatban.

A tervezet szerint továbbra is 20 nap lesz az alapszabadság, de ezentúl az életkor alapján nem az alapszabadság napjai növekednének, hanem csak pótszabadságra lenne jogosult a munkavállaló. Az emelkedés a jelenlegi 25. életév helyett a 26.-tól kezdődne úgy, hogy a 31. életév betöltéséig csak 2 plusz nap járna.

A mostaninál kevesebb végkielégítésre számíthatnak majd a dolgozók − a nyugdíjasok pedig nem is kaphatnak −, ráadásul a nyugdíj előtt állók a mostani egységesen háromhavi pluszbér helyett a munkában töltött idő szerint kaphatnak majd pluszjuttatást. Öt év után egyhavi, 15 év esetén kéthavi, 25 év után pedig háromhavi többlet-végkielégítés járna, mivel a jogalkotó az idősek mielőbbi munkába állását ösztönözné.

A folyamatos munkarendben dolgozóknak az éjszakai pótlék 15 százalékra csökken
Nem lenne tiltott a munkaszüneti napon való munkavégzést, ha a munkaadó száz százalékos bérpótlékot fizetne a munkavállalónak.

Az új szabályok szerint ha a munkáltató elbocsátja munkavállalóját, a felmondás azonnali hatályú lenne, vagyis a munkaviszony rögtön megszűnne. Abban az esetben is, ha a munkavállaló munkaügyi pert indít. A jövőben legfeljebb 18 havi távolléti díjnak megfelelő összeg jár kártérítésként a munkavállalónak.

A tervezet bevezeti azt az új szabályt is, amely szerint a munkáltató mentesülhet a díjazás fizetésének kötelezettsége alól, ha elháríthatatlan külső ok miatt nem tud munkát adni a dolgozóinak.

Reakciók a tervezetre:

- "Furcsa, hogy júliusban a parlamentben megszavazott több munkajogi szabályt, rövid idő múlva pedig megszületik egy teljesen új javaslat, ez arra utal, hogy nincs teljesen összhangban a jogalkotói munka" - mondta az [origo]-nak Lehoczkyné Kollonay Csilla, az ELTE munka- és szociális jogi tanszékének tanára. "A pénteken beterjesztett anyag tartalma azonban kicsit sokkoló" - tette hozzá. Kollonay Csilla szerint "súlyos és a munkavállaló által kevéssé befolyásolható kockázatot hárít a munkavállalókra" a tervezet üzemi balesetek a munkáltatói kártérítési felelősségre vonatkozó szabálya. A munkáltató ugyanis a jövőben nem felelne az olyan károkért, amelyekkel nem számolhatott, illetve nem felróható neki az elhárítás elmaradása. "Eddig az ilyen károkért objektív alapon felelt a munkaadó, a gépkocsi üzembentartójához hasonlóan, mert neki áll érdekében a kockázattal járó tevékenység. A jövőben az ilyen károk bekövetkezésének kockázatát a munkavállalóra hárítaná a tervezet.

- Köllő János, a Magyar Tudomány Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének munkaerőpiaccal foglalkozó kutatója szerint a gazdaság versenyképességét nem azzal lehet erősíteni, ha minél több hatalmat biztosít az állam a munkaadóknak. "Németországnak a gazdasági válság során mutatott teljesítménye mutatja, hogy nem a munkaadók jogainak felduzzasztása, hanem a jól bejáratott, egyeztetési mechanizmusok segítenek válságos helyzetben. Németországot legalább akkora sokk érte 2008 után, mint az Egyesül Államokat, mégsem rázta meg a gazdaságot olyan mértékű munkanélküliség, mert a cégek át tudták csoportosítani dolgozóikat, és meg tudtak velük egyezni a gazdasági fellendülés idejére halasztott munkavégzésről. Ez rugalmasságot és versenyelőnyt jelentett" - mondta Köllő János.

- Gúr Nándor a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke azt kifogásolta, hogy a törvénytervezet a túlórapótlékok kifizetése helyett szabadidőt adna a dolgozóknak, ugyanis - tette hozzá - annak kiadása bizonytalan, különösen a legkiszolgáltatottabb dolgozói csoportoknál. Bírálta a felmondási tilalmak tervezett megszüntetését, mindenekelőtt azt, hogy terhes, illetve gyesen, gyeden lévő anyákkal is közölhető volna a felmondási szándék. Az MSZP-s képviselő kitért arra is, hogy a kártérítési kötelezettség kiterjesztése az elmarasztalt munkavállalók ellehetetlenüléséhez vezethet.

- Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta: a tervezett változtatásokkal a kormány arra ösztönzi a cégeket, hogy a növekvő munkamennyiség elvégzésére ne újabb munkaerőt alkalmazzanak, hanem "a meglévőt a végtelenségig dolgoztathassák, majd ha tönkrement, akkor minél kisebb költségekkel, problémamentesebben megszabadulhassanak tőle". A tervezett intézkedések között a kollektív szerződés hatáskörének szűkítését, a munkahelyi érdekképviseletek és tisztségviselőik jogainak csökkentését, a műszakpótlékok csorbítását és a védettségek csökkentését említette.

- Az LMP véleménye szerint a Munka törvénykönyvének pénteken napvilágot látott tervezete a „kizsákmányolás törvénykönyvének tervezete” – mondta Kaufer Virág országgyűlési képviselő. Példaként említette, hogy megszűnik a védett kor intézménye, illetve a munkavállalónak olyan kockázatokért is felelősséget kell vállalnia, ami a munkaadó felelőssége lenne.

- Mindeközben Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője cáfolta, hogy a védett kor intézményét megszüntetnék. „A dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez továbbra is várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket. A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt. Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben, például fegyelmi vétség esetén lehet elbocsátani a munkavállalót.” Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hozzátette, az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja - ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni.

- Borsik János a Autonóm Szakszervezetek elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában elmondta, a munkavállalóknak csökken a fizetésük, hiszen a túlóra helyett szabadidőt biztosítanak, az éjszakai pótlékra pedig a tervezet szerint csak 15 százalék jár, valamint gyöngítik a szakszervezet pozícióit is. A tervezet egyre több esetben bízza alkura a munkavállaló és a munkáltató közötti dolgokat, például az évi rendes szabadság kiadását.

- Jónak találta a javaslatot Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, aki arra számít, hogy a foglalkoztatás rugalmasságát segíti majd az új szabályozás. A korábbi munka törvénykönyve 1992-ben született, és az akkor lebomló nagyipar "testére szabták", míg az új már a mai Magyarország vállalkozási szerkezetére, a növekvő kis- és középvállalkozói szektor sajátosságaira épül - jelezte Dávid Ferenc.
A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatát a kormány még nem tárgyalta, az azzal kapcsolatos javaslatokat írásban várják.

2011. július 26.

Forrás: MTI, origo.hu, Duna Televízió

Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:
Küldje el e-mailben
Megosztás
Megosztás
Megosztás

Legfrissebb állások

Mentor Graphics
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Közép-...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Budape...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Érd, Közép-magya...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Budape...
Beck and Partners International HR Consulting
Feladva: 2012.05.21.
Győr

Személyre szabott találati lista?  Frissítse profilját!

Küldje el e-mailben
Megosztás
Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:

Termékek és szolgáltatások

Virtuális Állásexpo
Csábítsa magához a legjobb munkavállalókat innovatív, 3 dimenziós környezetben - kényelmesen, a saját íróasztaláról
Álláshirdetés feladása
Kezelje hirdetéseit és pályázóit A-tól Z-ig online
Önéletrajz-keresés
Vegye kézbe az irányítást, hogy még ma megtalálja a tökéletes jelölteket
Csomagajánlatok
Vásároljon álláshirdetése mellé önéletrajzi adatbázis hozzáférést
Médiamegoldások
Célzott hirdetésekkel pontosan a megfelelő célcsoportot érheti el
Összes szolgáltatásunk

HR Megoldások

Először van itt?
Tekintse át online HR megoldásainkat
Vállalati HR megoldások
Ajánlataink kis- és középvállalatoknak
Komplex HR megoldások
Toborzási megoldások A-tól Z-ig

Álláskeresés

Álláskeresés
Sok álláshirdetésben angolul jelölnek meg egy-egy pozíciót. Nem mindig egyértelmű mit is takarnak ezek a pozíciónevek ...

Állásinterjú

Állásinterjú: kérdések, felkészülés
Miért akar váltani? Miért ezt az állást pályázza meg? Mit tud a cégünkről? Tudatos készüléssel jelentősen javítható a szereplés interjún.

Fizetés, bértárgyalás

Fizetés, juttatás, fizetésemelés, bértárgyalás
A legtöbb álláskereső a hagyományos állásinterjún szembesül a cég ajánlatával. Hogyan készüljünk? Mit kerüljünk?

Szakemberek keresése

Szakemberek keresése
Az álláshirdetés megírását is tanulni kell, könnyű hibát elkövetni. Egy-egy szó elvételével vagy hozzáadásával más álláskeresői réteg jelentkezik. Tippjeink.

Pályázók toborzása

Pályázók toborzása
A munkaerőkeresés legdrágább és legösszetettebb műfaja az Assessment Center. HR-esek szerint a legmegbízhatóbb is. Aki átmegy a rostán, beválik.

Pályázók szűrése

Pályázók szűrése
HR-szakembereket kértünk arra, osszák meg CV-olvasási kulisszatitkaikat. Ki mivel kezdi és mi számít neki igazán?

Dolgozók megtartása

Dolgozók megtartása
A cégvezetés szándéka egyértelmű: javítani a kommunikációt, növelni az összetartást és a motivációt. Hogyan lehet ezt megtenni teambuilding keretében?

Álláskeresőknek

Önéletrajz feltöltése
Könnyen, gyorsan pályázhat állásokra, és még a munkaadók is Önre találhatnak
Állások e-mailben
Csak futtasson le egy keresést és mentse el - a friss állásokat elküldjük Önnek
Állás mentése
Ha most nincs ideje pályázni - megteheti később is
Álláskeresői profil
Kitöltött profilja alapján személyre szabott állásajánlatokat kaphat
Karriertanácsok
Az információ álláshoz segít ...

Munkaadóknak

Álláshirdetés feladása
Online álláshirdetés-feladás és pályázókezelés
Önéletrajz-keresés
Még ma megtalálhatja leendő kollégája önéletrajzát
Csomagajánlatok
Álláshirdetés-feladás + önéletrajz-keresés
Monster Médiamegoldások
Érje el célcsoportját célzott hirdetésekkel
Összes szolgáltatásunk

Hasznos linkek

Monster KarrierPláza - Szakértői segítség álláskeresőknek
Sablonos karriertanácsok helyett konkrét, személyes szabott, azonnal hasznot hozó segítségre vágyik?
Álláskereső alkalmazás okostelefonra
iPhone? iPad? Android? Töltse le a monster alkalmazásait most!
Állás-lista
Böngésszen az állások között város, kategória, végzettség, stb. szerint
Cégbemutatók
Tájékozódáshoz, vagy állásinterjúra felkészüléshez
Minden az önéletrajzról
Tippek, trükkök önéletrajz-íráshoz, és letölthető önéletrajz-minták
Minden a kísérőlevélről
Tippek, trükkök kísérőlevél-íráshoz, és letölthető kísérőlevél-minták

Közösségi média

BeKnown - A facebook szakmai oldala
Bővítse szakmai kapcsolatrendszerét és kapjon belső információkat állásajánlatokról
monster.hu a facebook-on
Friss karriertanácsok, tippek, trükkök, álláskeresés
monster.hu a twitter-en
Kövesse állásajánlatainkat kategóriánként
monster.hu a youtube-on
Monster videók és hirdetések
Álláskeresés
Monster Virtuális Állásexpo · A Monsterről · Állások a Monsternél · A Monster-hálózat
Felhasználási feltételek · Adatvédelmi elvek · Súgó · Biztonság · Kapcsolat · Oldaltérkép

©2012 Monster - Minden jog fenntartva - U.S. Patent No. 5,832,497 - NYSE: MWW - V: 2012.5.0.21-207

|Chat With An Employer

Want to Chat With an Employer?

One or more employers would like to chat with you.
or Close