Keresés a karriertanácsok között 

Elérhető fizetés pályakezdőként

Nyáron több ezer frissdiplomás kezdi meg az álláskeresést, és küldi el önéletrajzát a kiszemelt cégeknek. Szerencsés esetben néhány héten belül eljutnak az első interjúkig, ahol már a kezdő fizetésről is szó eshet. Mekkora összegek érhetőek el? Mikor érdemes alkudozni a bérről?

A versenyszférában jelenleg a legkeresettebb szakemberek közé a mérnöki, informatikai és a gazdasági végzettségű fiatalok tartoznak. A tapasztaltakért kapkodnak a cégek, de a frissdiplomások számára is adódnak jó kezdő fizetéssel kecsegtető lehetőségek. Elsősorban multinacionális cégeknél.

"A mérnökök közül jelenleg a gépész- és villamosmérnökök számítanak igen keresettnek. Ők tárgyalóképes idegennyelvtudással egy multinacionális cégnél bruttó 280 ezer forintot is megkereshetnek", tájékoztatott Pálné Mező Eszter, a személyzeti tanácsadással foglalkozó T-HR Kft. ügyvezetője. A gyakoribb azonban a bruttó 180-200 ezer forintos indítás. Ráadásul nem csupán nálunk "keresik lámpással" a németül, angolul beszélő mérnököket, hanem Nyugat-Európában is. Németország például a munkavállalási korlát enyhítésével tervezi a hiányt orvosolni.

200 ezer forint felett informatikusként

Hét éve még sztároknak számítottak az álláspiacon, mára a korábbi, irreálisan magas bérek zsugorodtak az informatikus pályakezdőknél. Ettől függetlenül az egyetemi, főiskolás évek alatt szakmai tapasztalatot szerzők még mindig a jól keresők közé számítanak. A C, Java, ABAP programozók fizetése multinacionális cégnél bruttó 250 ezer forint. Az IT - help desk-esek fizetése a 270 ezres határt is elérheti, ám ehhez magas szintű feladatok megoldása szükséges. Egyszerűbb problémákat megoldó IT help desk pozícióban inkább a bruttó 170-200 ezres sáv a gyakoribb. Kutatóintézetben ennél szerényebbek a fizetések: pályakezdőként bruttó 180-190 ezer forint érhető el.

Közgazdász diplomával sokfelé vihet az út. Kontrollerként, könyvelőként viszonylag könnyű az első munkahely megtalálása. "Ők multinál bruttó 250-300 ezer forintos fizetésre számíthatnak", árulja el Végh Zoltán, a ProfiPower tanácsadója. Nem árt tudni azonban, hogy nem mindenhol ilyen kiemelkedők a bérek. Kisvállalatok például 20-30 százalékkal kevesebbet fizetnek. Ugyancsak nem panaszkodhatnak a piackutatók. Ugyan kevesebb az álláslehetőség, ám nagy céghez bejutva bruttó 260-280 ezer forint érhető el.

Bölcsész diplomával asszisztensi pozícióban

Mit tehetnek azok a fiatalok, akik bölcsészkaron végeztek vagy tanári diplomát szereztek, ám a közszféra leépítése miatt nem jutnak munkalehetőséghez? Jó hír, hogy keresetben nem járnak rosszabbul a versenyszférában, ám ehhez az egyetemen, főiskolán tanultaknak nem veszik hasznát, mechanikus, adminisztratív, végrehajtó munkát kell végezniük.

Pályakezdő tanárként 110-120 ezer forintot kínálnak az iskolák. "Recepciósként bruttó 140-170 ezer forintos fizetés érhető el. Ennél magasabb összeghez két nyelvtudás és multinacionális munkaadó szükséges", mondja Szigeti Eszter, a Riss&Partners személyzeti tanácsadó cég tanácsadója.

Hozzáteszi: Az egy nyelvet beszélő és vakon gépelni tudó titkárnők átlagosan bruttó 170 ezer forintot keresnek. Kivételt az ügyvédi irodánál elhelyezkedők jelentenek, az ő fizetésük elérheti a bruttó 300 ezer forintot is. Nekik azonban jóval többet, néha 10 órát is kell dolgozniuk a bérért. Egy kategóriával feljebb találhatóak a vezérigazgatók, ügyvezetők, felső vezetők munkáját segítő személyi asszisztensek, akik két nyelvtudással 240 ezer forint körül kezdenek.

Közigazgatás: 200 ezer felett csak nyelvvizsgával

Ugyan szűkös a közigazgatás felvevőképessége, azért nem árt egy pillantást vetni az itt elérhető fizetésekre. Minisztériumba bejutva a kezdő bruttó fizetés felsőfokú végzettséggel 171 150 forint, ami egy középfokú "C" típusú nyelvvizsgával (22 080 forint plusz) 200 ezer forint körülire srófolható fel. Ha még egy nyelvvizsga megvan, akkor már 200 ezer felett lehet keresni. Valamivel kevesebbet kapnak a pályájukat közigazgatási hivatalban kezdők (154 ezer forint). A bejutáshoz mindkét területen erős kapcsolati háló szükségeltetik...

Tapasztalat nélkül ne alkudozzunk

Sok pályakezdőben megfogalmazódik, mi a teendő állásinterjún, ha a fizetésre kerül a sor? Merjen alkudni vagy fogadja el a munkaadó ajánlatát?

Kiss Gabriella karriertanácsadó elmondta: tapasztalattal nem rendelkező jelöltnek egyáltalán nem ajánlott alkudozásba kezdeni. "A frissdiplomás a bértárgyaláson nincs alkupozícióban, kivéve, ha már szerzett komolynak nevezhető munkatapasztalatot. Ha például szakmai gyakorlata során részt vett egy nagyszabású projektben, amelyben neki is kiemelkedő feladat jutott. Ha nincs ilyen tapasztalata, jobb, ha vita nélkül elfogadja a cég bérajánlatát. Sok olyan jelölttel találkoztam, aki hajthatatlan volt, ragaszkodott az általa meghatározott összeghez, és egy év múltán is állástalanul tengődött. Pályatársai pedig mindeközben már dolgoztak, sőt, elérték az illető által kezdő fizetésként meghatározott bért. Egy pályakezdő mindig tartsa szem előtt, hogy a diplomázást követő két-három évben a tapasztalat megszerzése a legfontosabb, a fizetés csak másodlagos" - mondta el Kiss Gabriella.

Pályakezdői bérek (bruttó összegek, multinacionális cégeknél)

  • Gépész-, villamosmérnök: 180-280 ezer forint
  • Könyvelő, controller: 250-300 ezer forint
  • C, Java, ABAP programozók: 250 ezer forint
  • IT-Help desk: 170-270 ezer forint
  • Piackutató: 260-280 ezer forint
  • Tanár: 110-120 ezer forint
  • Recepciós: 140-170 ezer forint
  • Titkárnő: 170 ezer forint
  • Személyi asszisztens: 240 ezer forint
  • Ügyfélszolgálatos: 200 ezer forint
  • Minisztériumban felsőfokú végzettséggel: 171 ezer forint
  • Közigazgatási hivatalban felsőfokú végzettséggel: 154 ezer forint
Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:
Küldje el e-mailben
Megosztás
Megosztás
Megosztás

Legfrissebb állások

Mentor Graphics
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Közép-...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Budape...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Érd, Közép-magya...
Bluebird International Zrt.
Feladva: 2012.05.21.
Budapest, Budape...
Beck and Partners International HR Consulting
Feladva: 2012.05.21.
Győr

Személyre szabott találati lista?  Frissítse profilját!

Küldje el e-mailben
Megosztás
Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:

Termékek és szolgáltatások

Virtuális Állásexpo
Csábítsa magához a legjobb munkavállalókat innovatív, 3 dimenziós környezetben - kényelmesen, a saját íróasztaláról
Álláshirdetés feladása
Kezelje hirdetéseit és pályázóit A-tól Z-ig online
Önéletrajz-keresés
Vegye kézbe az irányítást, hogy még ma megtalálja a tökéletes jelölteket
Csomagajánlatok
Vásároljon álláshirdetése mellé önéletrajzi adatbázis hozzáférést
Médiamegoldások
Célzott hirdetésekkel pontosan a megfelelő célcsoportot érheti el
Összes szolgáltatásunk

HR Megoldások

Először van itt?
Tekintse át online HR megoldásainkat
Vállalati HR megoldások
Ajánlataink kis- és középvállalatoknak
Komplex HR megoldások
Toborzási megoldások A-tól Z-ig

Álláskeresés

Álláskeresés
Sok álláshirdetésben angolul jelölnek meg egy-egy pozíciót. Nem mindig egyértelmű mit is takarnak ezek a pozíciónevek ...

Állásinterjú

Állásinterjú: kérdések, felkészülés
Miért akar váltani? Miért ezt az állást pályázza meg? Mit tud a cégünkről? Tudatos készüléssel jelentősen javítható a szereplés interjún.

Fizetés, bértárgyalás

Fizetés, juttatás, fizetésemelés, bértárgyalás
A legtöbb álláskereső a hagyományos állásinterjún szembesül a cég ajánlatával. Hogyan készüljünk? Mit kerüljünk?

Szakemberek keresése

Szakemberek keresése
Az álláshirdetés megírását is tanulni kell, könnyű hibát elkövetni. Egy-egy szó elvételével vagy hozzáadásával más álláskeresői réteg jelentkezik. Tippjeink.

Pályázók toborzása

Pályázók toborzása
A munkaerőkeresés legdrágább és legösszetettebb műfaja az Assessment Center. HR-esek szerint a legmegbízhatóbb is. Aki átmegy a rostán, beválik.

Pályázók szűrése

Pályázók szűrése
HR-szakembereket kértünk arra, osszák meg CV-olvasási kulisszatitkaikat. Ki mivel kezdi és mi számít neki igazán?

Dolgozók megtartása

Dolgozók megtartása
A cégvezetés szándéka egyértelmű: javítani a kommunikációt, növelni az összetartást és a motivációt. Hogyan lehet ezt megtenni teambuilding keretében?

Álláskeresőknek

Önéletrajz feltöltése
Könnyen, gyorsan pályázhat állásokra, és még a munkaadók is Önre találhatnak
Állások e-mailben
Csak futtasson le egy keresést és mentse el - a friss állásokat elküldjük Önnek
Állás mentése
Ha most nincs ideje pályázni - megteheti később is
Álláskeresői profil
Kitöltött profilja alapján személyre szabott állásajánlatokat kaphat
Karriertanácsok
Az információ álláshoz segít ...

Munkaadóknak

Álláshirdetés feladása
Online álláshirdetés-feladás és pályázókezelés
Önéletrajz-keresés
Még ma megtalálhatja leendő kollégája önéletrajzát
Csomagajánlatok
Álláshirdetés-feladás + önéletrajz-keresés
Monster Médiamegoldások
Érje el célcsoportját célzott hirdetésekkel
Összes szolgáltatásunk

Hasznos linkek

Monster KarrierPláza - Szakértői segítség álláskeresőknek
Sablonos karriertanácsok helyett konkrét, személyes szabott, azonnal hasznot hozó segítségre vágyik?
Álláskereső alkalmazás okostelefonra
iPhone? iPad? Android? Töltse le a monster alkalmazásait most!
Állás-lista
Böngésszen az állások között város, kategória, végzettség, stb. szerint
Cégbemutatók
Tájékozódáshoz, vagy állásinterjúra felkészüléshez
Minden az önéletrajzról
Tippek, trükkök önéletrajz-íráshoz, és letölthető önéletrajz-minták
Minden a kísérőlevélről
Tippek, trükkök kísérőlevél-íráshoz, és letölthető kísérőlevél-minták

Közösségi média

BeKnown - A facebook szakmai oldala
Bővítse szakmai kapcsolatrendszerét és kapjon belső információkat állásajánlatokról
monster.hu a facebook-on
Friss karriertanácsok, tippek, trükkök, álláskeresés
monster.hu a twitter-en
Kövesse állásajánlatainkat kategóriánként
monster.hu a youtube-on
Monster videók és hirdetések
Álláskeresés
Monster Virtuális Állásexpo · A Monsterről · Állások a Monsternél · A Monster-hálózat
Felhasználási feltételek · Adatvédelmi elvek · Súgó · Biztonság · Kapcsolat · Oldaltérkép

©2012 Monster - Minden jog fenntartva - U.S. Patent No. 5,832,497 - NYSE: MWW - V: 2012.5.0.21-203

|Chat With An Employer

Want to Chat With an Employer?

One or more employers would like to chat with you.
or Close