Keresés a karriertanácsok között 
Karriertanácsok » A munkahelyen » Munkahelyi ügyek » Így sikeres a távmunka
Így sikeres a távmunka

Így sikeres a távmunka

Decemberig 3 ezer rugalmas munkahely feltárását és létrehozását vállalta a Telework Budapest Konzorcium egy 2,5 milliárd forintos projekt keretében. Nagy fába vágták a fejszéjüket, ugyanis a magyar cégvezetők eddig konzervatívnak bizonyultak: idegenkedtek a távmunkától és más alternatív munkavégzési formáktól. A program vezetője eddig nyitottságot tapasztalt céges oldalról. Összeállításunkból azonban kiderül, még maradt sok kétely és buktató.

2009 szeptemberében indult útjára egy közel másfél éves 2,5 milliárd forint keretösszegű projekt, amelynek célja 3 ezer rugalmas munkahely kialakítása. Olyan munkaköröké, amelyeket nem hagyományos módon - napi 8 órában az irodából - látnak el, hanem egészben vagy részben távmunkában, részmunkaidőben vagy egyéb alternatív úton. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közbeszerésének nyertese a Telework Budapest Konzorcium lett. A tagok között olyan multi cégek találhatóak, mint a Deloitte (üzleti tanácsadás), a Hewitt (humán tanácsadás) vagy a FranklinCovey (felnőttképzés).

A kkv-k fele nyitott új megoldásokra

A konzorcium első körben harminc nagyvállalatot - köztük a Magyar Postát, a Citibankot, a Cerbonát, és az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-t - és több száz kis- és középvállalkozást "világít át" azzal a céllal, hogy megmutassák, hogy mely munkakörök lennének elláthatóak rugalmas munkabeosztásban, ezzel növelve a működés költséghatékonyságát. Budai Balázs a Telework Budapest Konzorcium vezetője elmondta, hogy a cégek a várakozásokhoz képest nagyobb nyitottságot mutatnak. "A vizsgált kkv-k közül több, mint 50 százalék nyitott az új megoldásokra és ez az arány hasonló a nagyobb cégek esetében is. Természetesen érezhető némi bizalmatlanság is a munkavállalókkal szemben, de a népszerűsítő kampányunk során igyekszünk rámutatni arra, hogy a dolgozó nem csak akkor tud hatékony lenni, ha bent ül az irodában napi 8-9 órát."

Ki nem alkalmas távmunkára?

Budai Balázs hozzátette, nem mindenki alkalmas a rugalmas munkára. "Nyilvánvalóan pályakezdőket nem tanácsos rugalmas, vagy távmunkában foglalkoztatni, mert ezek komoly önfegyelmet igényelnek és elengedhetetlen hozzá némi munkakultúra, szakmai tapasztalat. Nagyobb és hosszabb távú sikerrel kecsegtet, ha már egy ideje a szervezetnél dolgozók munkakörét alakítjuk át rugalmas munkakörré. Egyelőre a rugalmas munkavégzők többsége vezetői pozícióban dolgozik, de szép lassan ez a gyakorlat szivárog lefelé az alsóbb beosztású dolgozók irányába is."

Magyarországon egyébként a távmunkások aránya 2 és 4 százalék között mozog, míg ugyanez az arány a Skandináv területeken akár 20-30 százalék is lehet."

Terhet jelent a vezetőknek

Kiss Anita, egy nemzetközi tulajdonú, budapesti székhelyű kereskedelmi bank HR-igazgatója elmondta, hogy náluk jelenleg is van néhány kolléga, aki részmunkaidőben dolgozik, illetve vezetők, akik rugalmas munkaidőben, de számuk egyelőre nem jelentős. A vállalat részt vesz az ÁFSZ által támogatott, és az EU által finanszírozott projektben. "Folyamatosan vizsgáljuk a lehetőségeket valamennyi rugalmas, atipikus foglalkoztatási forma bevezetésére, ugyanakkor számolnunk kell a veszélyekkel és a következményekkel is. Véleményem szerint mind technikai, mind emberi nehézségekbe ütközhet a munkakörök átalakítása, függően attól, hogy mely atipikus foglalkoztatási formáról van szó, akár komoly költségeket is jelenthet a szükséges feltételek kialakítása. Továbbá, a vezetőkre is nagyobb terhet ró az, ha a delegálás, számonkérés megszokott módján változtatni kell, márpedig ezek a munkavégzési formák a legtöbb esetben ezt indokolják" - jegyezte meg.

Nehézkes a számonkérés

A HR igazgató elmondása szerint a távmunkával kapcsolatban a technikai és a jogi feltételek is komoly problémát okoznak. "A jogi szabályozás bonyolultsága riasztóan hat még a rugalmas munkavégzés bevezetését pártolókra is. A legnagyobb félelmek a teljesítményelváráshoz a delegáláshoz, számonkéréshez, a munkaszervezéshez kötődnek. Összességében úgy gondolom, nyitottak a vezetők a kérdésben, azt azonban nem hiszem, hogy az egész szervezet át tud állni a rugalmas munkavégzési formákra."

Tanácsok távmunkásoknak

Ha már távmunkára vállalkozunk, nem árt néhány tanácsot megfogadni. Klein Sándor pszichológus javaslatai hat pontban.

1. Mindenkinek törekednie kell a személyes kapcsolatok kialakítására és ápolására. Nem minden embernek van szüksége az emberekkel való érintkezésre, de még nekik is törekedniük kell arra, hogy valamilyen formában találkozzon más emberekkel is. Ha másképpen nem megy, egy bizonyos szintig a virtuális kapcsolatok is pótolhatják ezt.

2. Fel kell állítani a prioritásokat. Nem szabad a munkát halogatni, még akkor sem, ha az elvileg az otthoni munkavégzés adta kötetlenséggel lehetséges. A munkáltató ugyanúgy megköveteli a hatékonyságot és pontosságot, ezért jó, ha az otthoni munkára is szigorú szabályokat vezetünk be magunknak.

3. Az otthoni munka idejére is kell a gyermekfelügyelet. A zavartalan munkát otthon is biztosítani kell, másképpen nem lehet hatékonyan elvégezni a szükséges feladatokat. Éppen ezért javasolt, hogy az otthon dolgozó szülők a munka idejére mindenképpen szervezzék meg a gyermekek felügyeletét.

4. Alkalmazkodni kell a főnökhöz. Mindenképpen rendszeresen kell jelentkezni, de nem szabad abba a hibába esni, hogy minden apró-cseprő kérdéssel felkeressük a felettesünket. A kommunikáció módját (telefon, email stb.) is legtöbbször a főnök határozza meg, melyet maximálisan be kell tartani.

5. Nem szabad a dolgozónak elszigetelnie magát a szervezettől. Távmunkások sokszor úgy érezhetik, hogy már nem részei a vállalatnak. Az ilyen munkarendben dolgozóknak törekedni kell arra, hogy ne önálló dolgozónak, hanem továbbra is egy szervezet részének érezzék magukat.

6. Helyileg elkülöníteni a családot a munkától. Az otthon elvileg az a hely, ahol a családunkkal együtt vagyunk, egy távmunkás esetében azonban a munka színtere is. A két dolgot lehetőség szerint térben és időben is élesen el kell választani egymástól. Tanácsos dolgozószoba, vagy sarok kialakítása, és időben is szigorúan el kell különíteni a munkát a magánélettől.

Dorofejev Tamara, 2010. február 18.

Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:
Küldje el e-mailben
Megosztás
Megosztás
Megosztás

Legfrissebb állások

Beck and Partners International HR Consulting
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Pannonjob Human Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Randstad Hungary Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Bizalmas álláshirdetés
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
ZTE Hungary Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest

Személyre szabott találati lista?  Frissítse profilját!

Küldje el e-mailben
Megosztás
Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:

Termékek és szolgáltatások

Virtuális Állásexpo
Csábítsa magához a legjobb munkavállalókat innovatív, 3 dimenziós környezetben - kényelmesen, a saját íróasztaláról
Álláshirdetés feladása
Kezelje hirdetéseit és pályázóit A-tól Z-ig online
Önéletrajz-keresés
Vegye kézbe az irányítást, hogy még ma megtalálja a tökéletes jelölteket
Csomagajánlatok
Vásároljon álláshirdetése mellé önéletrajzi adatbázis hozzáférést
Médiamegoldások
Célzott hirdetésekkel pontosan a megfelelő célcsoportot érheti el
Összes szolgáltatásunk

HR Megoldások

Először van itt?
Tekintse át online HR megoldásainkat
Vállalati HR megoldások
Ajánlataink kis- és középvállalatoknak
Komplex HR megoldások
Toborzási megoldások A-tól Z-ig

Álláskeresés

Álláskeresés
Sok álláshirdetésben angolul jelölnek meg egy-egy pozíciót. Nem mindig egyértelmű mit is takarnak ezek a pozíciónevek ...

Állásinterjú

Állásinterjú: kérdések, felkészülés
Miért akar váltani? Miért ezt az állást pályázza meg? Mit tud a cégünkről? Tudatos készüléssel jelentősen javítható a szereplés interjún.

Fizetés, bértárgyalás

Fizetés, juttatás, fizetésemelés, bértárgyalás
A legtöbb álláskereső a hagyományos állásinterjún szembesül a cég ajánlatával. Hogyan készüljünk? Mit kerüljünk?

Szakemberek keresése

Szakemberek keresése
Az álláshirdetés megírását is tanulni kell, könnyű hibát elkövetni. Egy-egy szó elvételével vagy hozzáadásával más álláskeresői réteg jelentkezik. Tippjeink.

Pályázók toborzása

Pályázók toborzása
A munkaerőkeresés legdrágább és legösszetettebb műfaja az Assessment Center. HR-esek szerint a legmegbízhatóbb is. Aki átmegy a rostán, beválik.

Pályázók szűrése

Pályázók szűrése
HR-szakembereket kértünk arra, osszák meg CV-olvasási kulisszatitkaikat. Ki mivel kezdi és mi számít neki igazán?

Dolgozók megtartása

Dolgozók megtartása
A cégvezetés szándéka egyértelmű: javítani a kommunikációt, növelni az összetartást és a motivációt. Hogyan lehet ezt megtenni teambuilding keretében?

Álláskeresőknek

Önéletrajz feltöltése
Könnyen, gyorsan pályázhat állásokra, és még a munkaadók is Önre találhatnak
Állások e-mailben
Csak futtasson le egy keresést és mentse el - a friss állásokat elküldjük Önnek
Állás mentése
Ha most nincs ideje pályázni - megteheti később is
Álláskeresői profil
Kitöltött profilja alapján személyre szabott állásajánlatokat kaphat
Karriertanácsok
Az információ álláshoz segít ...

Munkaadóknak

Álláshirdetés feladása
Online álláshirdetés-feladás és pályázókezelés
Önéletrajz-keresés
Még ma megtalálhatja leendő kollégája önéletrajzát
Csomagajánlatok
Álláshirdetés-feladás + önéletrajz-keresés
Monster Médiamegoldások
Érje el célcsoportját célzott hirdetésekkel
Összes szolgáltatásunk

Hasznos linkek

Monster KarrierPláza - Szakértői segítség álláskeresőknek
Sablonos karriertanácsok helyett konkrét, személyes szabott, azonnal hasznot hozó segítségre vágyik?
Álláskereső alkalmazás okostelefonra
iPhone? iPad? Android? Töltse le a monster alkalmazásait most!
Állás-lista
Böngésszen az állások között város, kategória, végzettség, stb. szerint
Cégbemutatók
Tájékozódáshoz, vagy állásinterjúra felkészüléshez
Minden az önéletrajzról
Tippek, trükkök önéletrajz-íráshoz, és letölthető önéletrajz-minták
Minden a kísérőlevélről
Tippek, trükkök kísérőlevél-íráshoz, és letölthető kísérőlevél-minták

Közösségi média

BeKnown - A facebook szakmai oldala
Bővítse szakmai kapcsolatrendszerét és kapjon belső információkat állásajánlatokról
monster.hu a facebook-on
Friss karriertanácsok, tippek, trükkök, álláskeresés
monster.hu a twitter-en
Kövesse állásajánlatainkat kategóriánként
monster.hu a youtube-on
Monster videók és hirdetések
Álláskeresés
Monster Virtuális Állásexpo · A Monsterrol · Állások a Monsternél · AdChoices · A Monster-hálózat
Felhasználási feltételek · Adatvédelmi Központjában · Súgó · Biztonság · Kapcsolat · Oldaltérkép

©2012 Monster - Minden jog fenntartva - U.S. Patent No. 5,832,497 - NYSE: MWW - V: 2012.5.0.21-212

|Chat With An Employer

Want to Chat With an Employer?

One or more employers would like to chat with you.
or Close