Keresés a karriertanácsok között 

Az eredeti kísérőlevél titkai

Jól kommunikálok, szeretem a kihívásokat, kiválóan beszélem a nyelvet. Kedvelt közhelyek az önéletrajzhoz csatolt motivációs levélben, mégsem éri meg ezeket használni, ugyanis a HR-esek átsiklanak a formulák felett. Érdemesebb inkább konkrét helyzetekkel néhány szóban bemutatni, miből derültek ki ezek a tulajdonságok.

A pályázóknak a maximum fél oldal terjedelmű motivációs levélben vagy más néven kísérőlevélben arra kell választ adniuk: mely pozíciót kívánják megpályázni, honnan szereztek tudomást a szóban forgó munkalehetőségtől és miért éppen magukat tartják a legalkalmasabbnak a kiszemelt állásra. Érdemes szem előtt tartani: mindenképpen jó pont a felvételiztetők szemében, ha a személytelen "Tisztelt Hölgyem/Uram!" beköszönés helyett az anyagot kezelőnek címezzük a kísérőlevelet. Végezetül időpontot kell kérniük a személyes találkozásra is.

Ne tűzdeljük tele banális közhelyekkel

A tapasztalatok szerint a kísérőlevelek egyik legnagyobb buktatója az alkalmasságot megindokoló rész, mivel a legtöbb pályázó itt sétál bele a közhelyek csapdájába. Pedig a tét nagy: tekintettel a számtalan jelentkezőre és a HR-esek szűkös idejére, a legtöbb szakembernek mindössze fél-egy perc ideje jut átfutni a pályázati anyagokat. A sablonos pályázat így megy is a süllyesztőbe. Épp ezért a "szeretem a kihívásokat", "kiváló a kommunikációs készségem", "jó vezető vagyok", "szeretek emberekkel dolgozni", "ambiciózus vagyok", "jól tudok angolul" és ehhez hasonló fordulatokat nyugodtan hagyjuk ki a motivációs levélből.

Mivel mindezek magukban üres szavak, csak akkor bírnak értékelhető információval, ha a pályázó konkrét példát is tud hozni a felsorolt pozitívumokra - ám erre többnyire az állásinterjú személyes fordulójában kerül majd sor. Például: "a szeretem a kihívásokat" fordulat helyett írjuk inkább valami hasonlót: korábbi munkahelyemen vezetőm szerint is hatékonyan kezeltem az ügyfélszolgálati munka során felmerülő kellemetlen helyzeteket. "Ha már a személyes állásinterjúra kerül a sor, egészítsük ki mindezt ezzel: ügyfélszolgálati munkám során a kiemelten nehéz esetnek számító ügyfeleket rendszeresen a gondjaimra bízta a részlegvezető. Naponta átlagosan legalább 50 ilyen személyt irányított hozzám, így bőven volt alkalmam gyakorolni a gördülékeny problémamegoldást is. Mellőzendő emellett a "jól tudok angolul" formula is: helyette inkább adjuk meg a nyelvtudás szintjét. "Tárgyalóképes angoltudással rendelkezem írásban és szóban egyaránt, így a kapcsolattartás a cég külföldi partnereivel nem jelentett gondot a számomra. A "jó vezető" vagyok fordulat ugyancsak kerülendő. Helyette írjuk például azt: "vezetői adottságaimat egy 10 fős csapat élén kamatoztathattam 3 évig." 

A kísérőlevél nem kis CV

A kísérőlevélnél gyakran az is problémát jelent, hogy egyes pályázók egyfajta mini önéletrajzként igyekeznek minden lényeges információt belesűríteni. Pedig a kísérőlevél nem a CV kicsinyített mása: ezért nem kell túlságosan bő lére ereszteni és felesleges benne pontról pontra újra meg újra elismételni az önéletrajzban szereplő információkat. De hiába tökéletes a formula, ha mindez csapnivaló helyesírással társul. Mivel a helyesírási hibák nagyon lerontják a pályázóról alkotott összképet, érdemes az anyagokat küldés előtt átnézetni egy, a helyesírásban jártas baráttal/ismerőssel vagy latba vetni a helyesírás-ellenőrző programot is.  Problematikus lehet a fiókból hirtelen előrántott, túlságosan általános és nem konkrét pozícióra megírt motivációs levél. A felsülést akkor kerülhetjük el, ha lehetőség szerint az összes megpályázott pozícióra új anyagot készítünk. De ha minderre még sincs szükség, fordítsunk különös gondot a motivációs levél dátumozására. 

Kerülendő közhelyek:
Szeretem a kihívásokat
Jól kommunikálok
Jó vezető vagyok
Nagy a stressztűrő készségem
Szeretek emberekkel foglalkozni
Tudok nyomás alatt is dolgozni
Ambiciózus vagyok
Intelligens vagyok
Szeretnék tanulni
Jó a problémamegoldó készségem

Takács Gabriella

Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:
Küldje el e-mailben
Megosztás
Megosztás
Megosztás

Legfrissebb állások

Beck and Partners International HR Consulting
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Pannonjob Human Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Randstad Hungary Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
Bizalmas álláshirdetés
Feladva: 2012.05.17.
Budapest
ZTE Hungary Kft.
Feladva: 2012.05.17.
Budapest

Személyre szabott találati lista?  Frissítse profilját!

Küldje el e-mailben
Megosztás
Cikk értékelése:
Átlagos értékelés:

Termékek és szolgáltatások

Virtuális Állásexpo
Csábítsa magához a legjobb munkavállalókat innovatív, 3 dimenziós környezetben - kényelmesen, a saját íróasztaláról
Álláshirdetés feladása
Kezelje hirdetéseit és pályázóit A-tól Z-ig online
Önéletrajz-keresés
Vegye kézbe az irányítást, hogy még ma megtalálja a tökéletes jelölteket
Csomagajánlatok
Vásároljon álláshirdetése mellé önéletrajzi adatbázis hozzáférést
Médiamegoldások
Célzott hirdetésekkel pontosan a megfelelő célcsoportot érheti el
Összes szolgáltatásunk

HR Megoldások

Először van itt?
Tekintse át online HR megoldásainkat
Vállalati HR megoldások
Ajánlataink kis- és középvállalatoknak
Komplex HR megoldások
Toborzási megoldások A-tól Z-ig

Álláskeresés

Álláskeresés
Sok álláshirdetésben angolul jelölnek meg egy-egy pozíciót. Nem mindig egyértelmű mit is takarnak ezek a pozíciónevek ...

Állásinterjú

Állásinterjú: kérdések, felkészülés
Miért akar váltani? Miért ezt az állást pályázza meg? Mit tud a cégünkről? Tudatos készüléssel jelentősen javítható a szereplés interjún.

Fizetés, bértárgyalás

Fizetés, juttatás, fizetésemelés, bértárgyalás
A legtöbb álláskereső a hagyományos állásinterjún szembesül a cég ajánlatával. Hogyan készüljünk? Mit kerüljünk?

Szakemberek keresése

Szakemberek keresése
Az álláshirdetés megírását is tanulni kell, könnyű hibát elkövetni. Egy-egy szó elvételével vagy hozzáadásával más álláskeresői réteg jelentkezik. Tippjeink.

Pályázók toborzása

Pályázók toborzása
A munkaerőkeresés legdrágább és legösszetettebb műfaja az Assessment Center. HR-esek szerint a legmegbízhatóbb is. Aki átmegy a rostán, beválik.

Pályázók szűrése

Pályázók szűrése
HR-szakembereket kértünk arra, osszák meg CV-olvasási kulisszatitkaikat. Ki mivel kezdi és mi számít neki igazán?

Dolgozók megtartása

Dolgozók megtartása
A cégvezetés szándéka egyértelmű: javítani a kommunikációt, növelni az összetartást és a motivációt. Hogyan lehet ezt megtenni teambuilding keretében?

Álláskeresőknek

Önéletrajz feltöltése
Könnyen, gyorsan pályázhat állásokra, és még a munkaadók is Önre találhatnak
Állások e-mailben
Csak futtasson le egy keresést és mentse el - a friss állásokat elküldjük Önnek
Állás mentése
Ha most nincs ideje pályázni - megteheti később is
Álláskeresői profil
Kitöltött profilja alapján személyre szabott állásajánlatokat kaphat
Karriertanácsok
Az információ álláshoz segít ...

Munkaadóknak

Álláshirdetés feladása
Online álláshirdetés-feladás és pályázókezelés
Önéletrajz-keresés
Még ma megtalálhatja leendő kollégája önéletrajzát
Csomagajánlatok
Álláshirdetés-feladás + önéletrajz-keresés
Monster Médiamegoldások
Érje el célcsoportját célzott hirdetésekkel
Összes szolgáltatásunk

Hasznos linkek

Monster KarrierPláza - Szakértői segítség álláskeresőknek
Sablonos karriertanácsok helyett konkrét, személyes szabott, azonnal hasznot hozó segítségre vágyik?
Álláskereső alkalmazás okostelefonra
iPhone? iPad? Android? Töltse le a monster alkalmazásait most!
Állás-lista
Böngésszen az állások között város, kategória, végzettség, stb. szerint
Cégbemutatók
Tájékozódáshoz, vagy állásinterjúra felkészüléshez
Minden az önéletrajzról
Tippek, trükkök önéletrajz-íráshoz, és letölthető önéletrajz-minták
Minden a kísérőlevélről
Tippek, trükkök kísérőlevél-íráshoz, és letölthető kísérőlevél-minták

Közösségi média

BeKnown - A facebook szakmai oldala
Bővítse szakmai kapcsolatrendszerét és kapjon belső információkat állásajánlatokról
monster.hu a facebook-on
Friss karriertanácsok, tippek, trükkök, álláskeresés
monster.hu a twitter-en
Kövesse állásajánlatainkat kategóriánként
monster.hu a youtube-on
Monster videók és hirdetések
Álláskeresés
Monster Virtuális Állásexpo · A Monsterrol · Állások a Monsternél · AdChoices · A Monster-hálózat
Felhasználási feltételek · Adatvédelmi Központjában · Súgó · Biztonság · Kapcsolat · Oldaltérkép

©2012 Monster - Minden jog fenntartva - U.S. Patent No. 5,832,497 - NYSE: MWW - V: 2012.5.0.21-218

|Chat With An Employer

Want to Chat With an Employer?

One or more employers would like to chat with you.
or Close